SMB táblaMi is nagyon várjuk a tavaszt, a második hullám végét, többek között azért, hogy végre birtokba vehessék a kerékpáros túrázók a Bakonyalján és környékén tavaly kialakított SMB kerékpáros túraútvonalakat, amelyek létrehozásában az Értékterv Kft. is jelentős részt vállalt.

 

 


SMB logoTermészetesen már az Értékterv Kft. is átváltott home office-ra, de még a teljes visszavonulás előtt – bő két hete – tartottunk egy terepbejárást a Bakony környékén. Otthon, a gép előtt ülve, egyre többen álmodozunk a kimozdulásról, talán több is az idő olvasgatni, ezért az alábbi képes beszámolót is kicsit bővebb lére eresztjük.

 

Újbuda Önkormányzata megbízásából a Bonum Via Kft-vel közösen dolgozunk a XI. kerület kerékpárforgalmi hálózati tervén. Első lépések között meg szeretnénk ismerni a kerület lakói, illetve az itt kerékpározók véleményét a jelenlegi közlekedési lehetőségekről, illetve javasolt fejlesztésekről. Számítunk a véleményükre, az ötleteikre!

 

Készítettünk egy kérdőívet, amellyel az utazási szokásokat, illetve a kerékpározáshoz fűződő viszonyukat, döntéseik szempontjait szeretnénk megismerni (nem csak „kerékpárosoknak” szól a kérdőív!):

https://forms.gle/GBYnGVY9uzxT16mw6

Létrehoztunk továbbá egy interaktív térképet is, amelyen a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban konkrét helyszínekhez kötve lehet észrevételeket tenni. A térképen megadhat javaslatokat, jelezhet problémákat és bejelölhet erősségeket (pl. meglévő, jól kialakított helyszínek):

https://www.mapeo.hu/ujbuda/

Számítunk a segítségükre! Minél több észrevétel, minél több javaslat érkezik, annál megalapozott döntések születhetnek a kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése során.

Barna Zsolt

 

 
A 2019 júniusában Dublinban megrendezett Velo-City kerékpáros konferencián lehetőséget kaptunk a hazai kerékpárfogalmi hálózati tervek (KHT) átfogó bemutatására. Az előadás apropóját az adta, hogy az Értékterv Kft. számos hazai kerékpárfogalmi hálózati terv megírásában aktív szerepet vállalt, és az eddig összegyűjtött tapasztalataink megosztásával szeretnénk hozzájárulni a sikeres hazai példák széles körben történő megismertetéséhez, valamint a hazaihoz hasonló kihívásokkal küzdő kollégák számára inspirációt, új ötleteket adni.

2019. március 13., szerda 07:02

Eredmények a Budafoki úton

 
A Budafoki út fejlesztéséhez készülő döntéselőkészítő tanulmány részeredményei már olvashatók a projekt honlapján.

A tervezési folyamat, melyben Újbuda Önkormányzata is aktívan részt vesz, 2018 novembertől 2019 januárig a megalapozó vizsgálatokkal kezdődött. On-line és papír alapú kérdőívekkel, illetve helyszíni kitelepülésekkel tártuk fel a lakosság által érzékelt problémákat, továbbá hét helyszínen végeztük el a gyalogos, kerékpáros és gépjármű forgalom számlálását.

Részletek a projekt honlapján érhetők el.

A lakosság bevonásával újulhat meg a Budafoki út Bogdánfy utca és Szent Gellért tér közötti szakasza – Vegyen részt Ön is a tervezésben!

A BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megbízásából, Újbuda Önkormányzatával együttműködve közösségi tervezés keretében készíti el a Budafoki út megújítását célzó döntéselőkészítő tanulmánytervet az Értékterv Kft., a Mobilissimus Kft. és a Mobil City Kft. Ennek célja, hogy az érintett lakosság, továbbá a Budafoki út vizsgált szakaszát és annak közvetlen környezetét rendszeresen használók megkérdezésével, valamennyi érintett szereplő aktív bevonásával történjen a felújítás előkészítése.

Várjuk véleményüket, ötleteiteket a Bakony és a Somló közötti térségben kijelölendő kerékpáros útvonalhálózat tervezetéhez!

A „Somló-Marcalmente-Bakonyalja kétkeréken” c. projekt célja 42 településen és azok környezetében a kerékpáros turizmus fejlesztése. Ennek keretében a meglévő infrastrukturális elemeken kijelölésre kerül egy kerékpáros útvonalhálózat mintegy 250 km hosszban, kerékpáros pihenőhelyeket fognak létesíteni a hálózat mentén, illetve további turisztikai fejlesztéseket valósítanak meg.

Copyright 2018. Értékterv Kft. Minden jog fenntartva